A Senkiyel Időjáték gyakorlatai nem a hétköznapi valóságot szervező elmefolyamatokban zajlanak. Egyrészt mert a kondícionált elme valóság-leképezése az élethelyzetek kialakításához és reakcióihoz ugyanazon genetikai minták jelkészleteit használja, és ezen nincs módja, sem lehetősége változtatni (mert a genetikai processzor erre nem ad felhatalmazást), másrészt ez egy olyan téridő, amely bárhová is meneküljön belőle az ember, – ahogy abbahagyja a menekülést és békét lel -, újraépíti magát. Ugyanis a genetikai jelkészletnek ez a dolga. E folyamat egyik legzseniálisabb fázisa a “Gondolkodási Mechanizmus”. A Senkiyel Időjátékban legelőször ezen tudatalatti folyamatokkal ismerkedünk meg. Ebből következően az Időjáték elmélete az identitás és az önmegértés szempontjából is új perspektívát kínál.
A fő hangsúly azonban az “Absztrakt elme” fejlesztésén van. Hiszen az Időben zajló folyamatokat – melyek önmaguktól nem jelennek meg a racionális elme monitorján – gondolati úton nem lehet megismerni, mert az értelem tehetetlenné válik a kauzalitás hiányában. Márpedig ezekben az ismeretlen időterekben – amelyek amúgy láthatatlan részei a valóságunknak és amelyek entitás-formái láthatatlanul kitöltik létezésünk minden pillanatát -, olyan találkozások, tapasztalatok történnek meg, amelyeket felfogni is képtelenek vagyunk. Nem beszélve arról, hogy ezekben az időterekben léteznek alternatív önmagaink, akik más döntéseket hozhatnak, ezáltal olyan távlatok nyílnak, ahol minden választásnak létezik egy olyan verziója, ahol másképp alakulnak a dolgok.

A Senkiyel Időjáték relativizálja a sors fogalmát: nem egyetlen, elkerülhetetlen út létezik, hanem számtalan lehetséges megismerési útvonal. Ez egyrészt felszabadító, mert az egyén nem érzi magát véglegesen „bezárva” egyetlen életútba; másrészt növeli a felelősséget, hiszen minden döntés egy új, lehetséges világot nyit meg.
Itt a múlt, jelen és jövő nem lineáris, hanem egymással párhuzamosan létező lehetőségek hálózata. Ez azt jelenti, hogy az egyéni sors nem kizárólag a múltbeli döntésektől függ, hanem “a jelen jövőjéből “ is visszahat és folyamatosan formálódik, különböző (fellelhető) valóságokban is.

A Senkiyel Időjáték a tudati fejlődési potenciálok fúzióját hozza létre, melyek a hagyományos tér-idő kereteken túlmutatva, radikálisan új valóságmodellek kialakítását teszik lehetővé. Ez a folyamat, a tudat rétegeinek integrációja, három alapvető területen mutatkozik meg:

Ahol a gyakorlók integrálják:

• A Racionális elmét, mint a logikai, kondicionált valóságértelmezés eszközét
• Az Absztrakt elmét, mint a szürreális képzetek és időhullámok feldolgozása közötti kapcsolatot
• És a Titokzatos Utazót, mint a személyiség mögötti, magasabb rendű szervezőt (távolbahatás).

Ez a triádikus összeolvadás lehetővé teszi, hogy a valóságépítés ne külső körülményektől, hanem belső szándékoktól függjön.
Így a gyakorlók valósága három szinten alakul át: gondolati-érzelmi, fizikai és lényegi

A módszer gyakorlati hatásai:
a kiterjesztett érzékelés: a gyakorlók képesek felfogni “várakozó valóságok” dimenzióit, amelyek a valószínűségi mezőkben léteznek.
az autonóm valóságteremtés: lehetővé teszik olyan eseménysorok létrehozását, amelyek nem kötődnek a kollektív kauzalitáshoz.
a személyiség transzcendenciája: a gyakorló “átlépi saját árnyékát”, azaz felszabadul a genetikai mintázatok által dedikált életúttól. – amely konkrét neurológiai átrendeződésben nyilvánul meg.
paradox hatások: a jövőbeli események visszahatnak a jelenre, mint “prekognitív gravitációs mezők”. Ezek a jelenségek egyfajta időbeli előre-látással rendelkező kölcsönhatások.

A Senkiyel Időjátékban elérhető tudati fúzió nem csupán pszichológiai átalakulást hoz, hanem konkrét fizikai valóságmódosító mechanizmusokat indít el. Az új valóság alapja pedig az, hogy a gyakorló nem csak szereplő résztvevője a kollektív hatásoknak, henem megfigyelő és tervező is a saját létezési síkjaiban.

A tudati fejlődési potenciálok fúziója radikálisan átalakítja a személyes szabadság fogalmát, ezzel lehetővé teszi az egyén számára, hogy túllépjen a hagyományos korlátokon.
Mivel a szabadság mértéke egyenesen arányos a tudatosság szintjével – a fúzió növeli a belső folyamatok irányítási képességét, lehetővé teszi, hogy az egyén ne csupán külső körülményekre reagáljon, hanem kreatívan formálja valóságát.

• A “belső időterek” használata lehetőséget ad a nemlineáris időszemlélet megismerésére, vagyis egy tapasztalat megszerzéséhez már nem a kognitív gondolkodási mechanizmust használja, hanem az absztrakt eleme intuíciós képességét. Ezzel megszűnik a külső validáció függősége”, mivel az egyén belső iránytűje válik dominánssá. A hagyományos identitáskeretek lebomlanak, helyüket pedig a folyamatos átalakulás veszi át – ahol a döntések többé nem szolgálnak rejtett érdekeket.

A Senkiyel Időjátékban feltárt tudati potenciálok összeolvadása nem csupán pszichológiai felszabadulást hoz, hanem metafizikai szinten is új létezési módot teremt. Az így kialakult szabadság nem a korlátok hiányát, hanem a rejtett (várakozó) valóságok aktív és tudatos alakításának képességét jelenti.