…az én történetemben a kamaszkorom elején kezdődött. Ekkor tört fel bennem a valódi szabadság megismerése iránti leküzdhetetlen vágy, amely sajátos genetikai motívumokkal keveredve, szépen megadta az irányt jövendő valóságom aknamezejére. Az nyilvánvaló volt, hogy nem az iskolapadból akarom megismerni a világot, mert az a világ ami érdekelt, nem kapott helyet az épület falai között. Ezért minden észszerűvel szembe mentem, de mindent – ami megérintett és amiben elégedettnek láttam magam – autodidakta módon megtanultam.

A siker szabadsága

Legsikeresebbek a dizájneri éveim voltak. Nem véletlenül – hiszen ebben volt a legnagyobb szabadságom. Tudatalatti elvárásom az volt, hogy felismerhető legyek abban, amit csinálok és az is, amit arról gondolok. Aztán azzal a hamis önképpel, hogy a szabadság megszállottja vagyok, ráléptem az első aknára és ez akkorát szólt, hogy kétséges volt a felépülésem. 

Összeomlás a köbön

Életem három dimenziója egyszerre omlott össze. Ekkor, itt a robbanás ütötte kráter alján megtapasztaltam az igazi szabadság valódi könyörtelenségét:  amíg van veszteni valóm, nem lehetek szabad! Ezzel önmagam mélyen tisztelt személyiségének dicsőséges utazása dicstelen véget ért: az ÉN a történeteivel és az igazságaival együtt megsemmisült. A Szellem – mint létezésem árnyéka – hosszú várakozás után lezárta elhasznált valóságom szarkofágját. Ez volt az első halálom kétezer-tizenegyben.

Kilenc hónap – egy új valóság vajúdása

Az ezt követő kilenc hónapos belső átalakulás végén, a Szellem egy újabb álarcosbálján elérkezett második születésem napja. Ettől a pillanattól (11.11.11) már nem csak a természetes időben, hanem különböző tapasztalati valóságokon játszódott az életem. Az elmémben egyre több absztrakt kép sorakozott és mind az Idő létezésének végtelen formáit mutatta meg. Egyfajta “imaginárium” különült el bennem – mint valami állomás váróterme – ahol a gondolatok és képek a megfelelő szerelvény érkezésére várnak, ami elszállítják őket a megfelelő helyre, ahol jelentésüket kibontja egy “rezonáns” intelligencia. Ebben az időben a legnagyobb nehézséget az okozta, hogy egyszerre két valóság volt aktív bennem és mikor az egyikből elfolyt az idő, a másikból kicsordult.

Az Időjáték születése

A legnagyobb élmény mégis az volt, hogy van valami örök jelenlét, ami a megismerés ösvényén felizzik bennünk, mint határtalan létezésünk tudomása. Ennek a jelenlétnek az elfogadása aztán mindent helyre tett bennem. Értelmessé váltak a képek, az ábrák amiket lerajzoltam, a szövegek amiket intuitíven lejegyeztem. Ebben a tíz évben összeállt a “F:ÉN:Y DNS Óra“, az Időjáték…és ekkor egy infarktus végzett velem. 

Belépés az ismeretlenbe

 – Ez a jelenlét nagyon közel jött. Gyengéden körülölelt és kétszer is átvitt egy másik világba. Egy végtelenül sötét jelenlétben a nemlét tiszta érzékelésének valóságába, a “költők paradicsomába”. Végig velem volt. Vigyázott rám. Ez volt a második halálom. 

Visszatérés a Titokzatos Utazóval

A következő kilenc hónap leteltével egy új szereplő és régi társ lépett az Időjátékba – a “Titokzatos Utazó”. Ettől a pillanattól teljes a Senkiyel Időjáték. Ez volt a harmadik születésem.